Tyukanyo.hu
Versek, mesék, receptek, gyűjtemények, listák, ünnepi ötletek, kézműves leírások tyúkanyóknak és kiscsibéknek!
www.tyukanyo.hu

Számlarendező

Minden háztartásban hónapról hónapra érkeznek a befizetendő számlák. A legtöbbet havonta, néhányat ritkábban kell fizetni. Vannak rendszeres időnként érkező számlaértesítők, de lehetnek olyan kötelezettségeink is, amelyről egyszer kaptunk tájékoztatást, ezután a mi felelősségünk, hogy rendszeresen fizessük.

Több módszerrel próbáltam már felülkerekedni a fizetendők káoszán, előbb-utóbb mindig feladtam. Túl sok időt vett igénybe, ezt az időt pedig szívesebben töltöm a gyerekeimmel, mintsem számlákat pakolásszak.
A módszer, amit most nektek is megmutatok, már 3. éve van használatban nálunk, és egyelőre nem érzem úgy, hogy le szeretném cserélni másra.

Számlarendező

A mellékelt .pdf fájlt kinyomtathatod- egy ilyen lapon három hónapon át vezetheted a számlakiadásokat.
Az első oszlopba írd be az összes céget, szolgáltatót, akinek rendszeresen fizetned kell, vagy a fizetés jogcímét /pl. közös költség, víz, gáz, villany, telefon, kábeltévé, internet, szemétszállítás, helyi adók, lakás- és autóbiztosítás, hitelek, menza stb./
Felülre, a három oszlop tetejére írd a vezetett hónapok nevét.
A fizetendő oszlopba azt az összeget kell beírnunk, amennyi a számlán szerepel az adott hónapban.
A fizetve oszlopba az az összeg kerül, amennyit sikerült abban a hónapban befizetnünk.
Ha valahol nem tudunk mindent kifizetni, abban az esetben érdemes kiszámolni az egyenleget, amellyel még tartozunk. Így jól látható lesz számunkra, ha valahol elmaradásunk, vagy akár jobb esetben túlfizetésünk keletkezik.
Három havonta érdemes egy összesítést készíteni az utolsó oszlopba és ennek az adatait átvezetni a következő három hónap papírjára, az Áthozatal részre.

Saját munkánkat könnyítjük meg, ha a sorok sorrendjén évközben nem változtatunk, így könnyebb kitölteni három havonként a papírokat.

A továbbiakban a fizetett számlákat havonta beteszem egy átlátszó, lefűzhető tasakba. Év közben egy irattartóba pakolom ezeket, majd év végén egy gyűrűs mappába kerülnek át a számlák. Ha sok időm van, akkor év végén néha különválogatom a kibocsájtó szerint a számlákat és nem havonként lefűzve, hanem szolgáltató szerint egy-egy lefűzősbe pakolom el, úgy valamivel átláthatóbb, ha gyorsan keres az ember egy konkrét befizetési igazolást. Cégeknek 8-10 évig kell őrizni a bizonylatokat, érdemes magánemberként is legalább 10 évig megtartani a számlákat. Inkább őrizzük egy évvel tovább, mintsem amikor szükségünk volna rá, addigra ne legyen a kezünkben. A hitellel kapcsolatos befizetéseket addig őrizzük meg, amíg ki nem fut a hitelünk és nem kapunk egy igazolást arról, hogy mindent rendeztünk.

Ha kidobásra ítélünk valamit, ügyeljünk arra, hogy személyes adatokat tartalmaznak ezek az iratok, ezért tépjük apró darabokra vagy használjunk iratmegsemmisítőt.

Reméljük, ez a táblázat hozzásegít az újévi fogadalmak egyik leggyakoribbjának teljesítéséhez, miszerint összeszedettebben és rendszerezettebben éljük majd az életünket :)

2013. Január 7., 16:48
Csatolt fájlok
Értékelés
3 / 5 (42 szavazat alapján)