Császármetszéssel szülni

Az első gyerekem simán, hüvelyi úton született. Annak idején egyáltalán nem tudtam semmit a császármetszésről, úgy gondoltam, velem nem fog ez előfordulni, mi akadálya lenne annak, hogy önerőből megszüljem a babámat? Szerencsém volt, nem volt olyan komplikáció, ami indokolttá tette volna a műtéti beavatkozást.

Ám be kell látnunk, az orvosok manapság a lehető legkisebb kockázatot vállalják. Ha bármilyen probléma felmerül a vajúdás során, bizony könnyen nyúlnak a szike után (nyilván orvos- és kórházfüggő is ez, pl. némelyik kórházban a protokoll szerint faros szülést egyáltalán nem vállalnak másképp, csak császármetszéssel).

A második terhességem végén már tudtam, nagy eséllyel csak császárral szülhetem meg a lányomat. Mivel nem akart befordulni fejvégű helyzetbe, a kórházban pedig, ahová tartozom, protokoll ilyenkor a császármetszés, előre tudtam tervezni. Persze így sem tudhattam, mi vár rám, de legalább nem volt bennem folyamatos frász.

Egy csütörtöki napon az nst erős fájásokat mutatott. Az orvosom a leletem birtokában engedélyt kért a főorvostól a császármetszésre, engem pedig azonnal előkészítettek. Vagyis leborotválták a műtéti területet, katétert tettek be -ez elég kellemetlen, de nem fájdalmas művelet-, meztelenre kellett vetkőznöm, és így vártam a hordágyon, hogy felvigyenek a műtőbe (természetesen letakartak).

Ezen a ponton annyira hihetetlennek tűnt, hogy rövid időn belül kétszeres anya leszek! Hiszen a vajúdás már beindult ugyan, de én magam még fájdalmat nem éreztem. Tudtam, hogy nem kell órákat szenvednem, mint a sima szüléskor, ez némileg erőt adott.

Fent a műtőben először is spinális érzéstelenítést kaptam, ami úgy néz ki, hogy felhúzott térddel domborítani kellett, vállakat leejteni, és fertőtlenítés után beszúrják a tűt a megfelelő helyre a hátamba. Ettől tartottam, de nem volt különösebben fájdalmas.Míg az érzéstelenítő hatására vártunk, inflúziót kötöttek be, és folyamatosan mérő vérnyomásmérőt tettek a bal kezemre. Ettől műtét közben volt egy olyan furcsa érzésem, mint vér csurogna a karomon, de ez csak érzékis csalódás volt.

Némi idő elteltével végigkaroclták a lábam, és mivel nem éreztem semmit ebből, kezdődhetett maga a műtét. Paravánt húztak fel elém, tehát semmit nem láttam abból, ahogy felváják a bikinivonal síkjában a hasam és elvégzik a császármetszést. Viszont amikor a babát kivették, akkor volt egy furcsa, már-már vicces érzés, ahogy rángatták az egészalsó részem. És megvolt az az édes kis cuppanás is, ahogy a baba kiszabadul, sima szülésnél ez akkor hallatszik, amikor a baba végre kicsusszan.

Megnézhettem a lányomat bebugyolálva, mindenki gratulált, nagyon jó érzés volt.

Az összevarrás tovább tartott, mint maga a műtét, de nem éreztem belőle semmit. Az altatóorvos nagyon aranyos volt, végig kérdezgette, hogy vagyok, és kommentálta, hol tart épp a műtét.

Apa ugyan nem lehetett bent a műtét alatt, de mehetett a babával méredzkedni és dajkálhatta még jóideig, amíg engem be nem toltak az intenzív őrzőbe. Ott gyorsan tudattuk telefonon át mindenkivel a jó hírt, és igazán szép, meghitt perceket tölthettünk együtt.

A császárosoknak akkor kezdődik a neheze, amikor elmúlik az érzéstelenítő hatása. Az a fura érzés, hogy a lábad nem a tiéd, csak egy nagy darab hús, ami kilóg belőled, folyamatosan múlik, a lábad zsibbadni kezd, ezer tűszúrást érzel minden négyzetcentiméternyi felületén, míg lassan visszatér belé az élet. Közben nem szabad igazán mozogni, mert csúnya fejfájással fizet érte az, aki nem tud ilyenkor nyugton maradni. Ezt szerencsére megúsztam. A babámat időnként felhozták szoptatásra, ilyenkor sem szabadott mozgatni a fejemet, a nővér segítségére szorultam.

A katéter mindaddig bennem maradt, amg fel nem kelhettem. Az érzéstelenítés módjától függ, ki mennyi idő múlva kelhet fel, nálam ez kb. 20 óra múlva következhetett be az első császárnál. Az intenzív őrzőből az újszülöttosztályra kerültem. Mondhatom, minden mozdulat fájt. A köhögés, tüsszentés, nevetés felért egy kínzással. De mivel azt mondják, minél többet mozogsz, annál könnyeben gyógyulsz, hát próbáltam sokat átfordulni egyik oldalamról a másikra, és a wc-re kijutás részidején is napról napra javítani.

A sebben lévő dréncsövet nem azonnal vették ki, csak amikor már úgy látták, nem szivárok a sebből semmi. Ekkor leragasztották, hálót tettek rá, és ügyelnem kellett, hogy zuhanyzáskor ne érje víz.

A hazamenetel reggelén csípte ki a varratok végét az orvosom (egyébként felszívódó varrattal varrnak szinte mindenhol. Ma már a császárosoknak sem kell több napig bent maradniuk a kórházban, mint a simán szülteknek.

Néhány tévhit, amit saját tapasztalataim alapján szeretnék eloszlatni:

1. A császármetszést azért választják sokan, mert nem fáj. Először is:de, fáj, nagyon is. Csak épp nem a szülés előtt, hanem utána. Sokkal több ideig, mint a sima szülés után (nyilván ez enyéni érzékenyégtől is függ). Másodszor pedig: nem választható a császármetszés. Az orvos dönti el, szükség van-e rá, nem a páciens.

2. A császárral született babák nehezebben tanulnak meg szopni, később indul be az anya tejtermelése. Ez csak attől függ, milyen gyakran tudjuk mellre tenni a babát. Minél hamarabb, minél többször meg kell tenni, kérni kell a nővérek segítségét. Szakirodalom is van a témában, a neten és nyomtatott formában egyaránt elérhető.

3. Akit császároznak, az nem is szült igazán. Bevallom, ez az állítás nagyon bosszant. Világra jött a gyermekem, aki belőlem lett -az, hogy segítséget kaptam hozzá, egyáltalán nem váloztat a tényen, hogy megszületett. És ki más szülte volna meg, ha nem az anyja? Sajnálom azokat, akik kevesebbnek érzik magukat attól, hogy nem hüvelyi úton szültek. Nekik csak azt tudom mondani, ne rágódjanak a történteken, csak a végeredményt nézzék.

Utószó: Harmadik gyerekem is császármetszéssel jött világra. Váratlanul elfolyt a magzatvíz idő előtt, már vajúdtam is rendesen, mire a kórházba értünk, előkészítettek és műtöttek. Nagyon remek hangulatú műtét volt, gyakorlatilag végigvigyorogtam az egészet. Egy császár is lehet gyönyörű szülésélmény. Az már csak hab volt a tortán, hogy lényegesen gyorsabban gyógyultam, mint az első műtét után.