Örökbefogadás - Szívemben hordtam

- Mikor döntöttetek az örökbefogadás mellett?
- Kb. 10 éves, kihagyásokkal tarkított orvosi cécó után, amikor a havi gyógyszerköltségünk túllépte a havi fizetésemet, és mindig újabb, drágább gyógyszer kellett volna. Már 35 éves voltam, amikor kiborulva elmentem a pszichológusomhoz, aki nőgyógyász is egyben, és ő mondta, hogy van egy ilyen lehetőség, mint a nyílt örökbefogadás. A férjem régebben is mondta, hogy legfeljebb örökbe fogadunk egyet, de én nem tudtam azonosulni ezzel, ragaszkodtam az orvosi megoldásokhoz.
Ezen a kiborulásos napon viszont úgy jöttem ki a rendelőből, hogy ez az, igen, ezt akarom én is.
Tulajdonképpen utána már nem is mentem vissza kezelésekre, vagy maximum még egyre. És elkezdtük intézni a papírmunkát, alkalmassági határozat kellett.
- Mitől volt más a szemedben a nyílt, mint a titkos?
- A Szent Imre kórházban, ahová jártam (Bálint Sándor volt az orvosom) ezzel foglalkoztak. Tőle hallottam először, hogy egyáltalán mi ez. Ilyenkor a szülőanya jelzi a szüléskor, hogy adoptáltatni szeretné a babát. Aztán vele együtt kell a gyámügyön az ügyet intézni. Akkor hallottam róla először, hogy egyáltalán kétféle örökbefogadás van, a titkos mellett a nyílt is létezik.
De az nyilvánvalóvá vált, hogy így újszülöttként máris hazavihetem a babát, és ez azonnal szimpatikus volt.
- Ezt gyorsabb elintézni is?
- Sokkal! Akkor még (2000-ben) szerintem nem sokan tudták, hogy mi ez. A gyorsaság persze attól is függ, hogy hányadik voltál a listán. Nekem mázlim volt, mert ama kiborulásos napon vittek haza pont egy babát, más nem várt, így én lettem a listán az első. Viszont egy évben átlag 3-4 adoptálható baba születik, ez akkor azt jelentette, hogy a mi fiunk után két nappal még egy kisfiú született, utána 2 évig meg egy sem.
Amikor a kisebbikre vártunk, akkor már 24. lettem volna a listán, így ő másik kórházból van, de a kórházak már akkor, 2002-ben is zártak voltak az ügyben, összesen két helyen írták fel az adataimat. Akkoriban zajlottak a témába vágó, nagy vihart kavaró ügyek (a Czeizel-ügy meg a Terry Black-ügy), és mindenki tartott tőle, nehogy pénzügyi gyanúba keveredjen.
Nálunk semmi pénz nem került szóba. Utóbb hallottam, hogy ha ajánlgattam volna, akkor több kórház is szóba állt volna velem, de ez nyilván pletyka.
Ma már alapítványok intézik ezt, tulajdonképpen az összes adoptálható gyerek alapítvány közreműködésével kerül örökbefogadó szülőkhöz, illetve lehetnek persze egyéni akciók, de nyilván ismerősökön keresztül

- Tehát mindkét esetben ismertétek a szülőanyát.
- Igen, ismertük. Azaz láttuk őket vagy kétszer.
- Mit lehet róluk tudni?
- Egyik egy 19 éves diáklány, a baba pedig nyári szerelemgyerek. Későn vette észre, nem mehetett már abortuszra. A másik egy harmincas nő, két gyerekkel egyedül, eladósodva egy egyszemélyes bolttal, nem tudta a harmadikat vállalni. Ő szintén későn ment orvoshoz.
- Hogy működik ez: ha ők akarják, akkor joguk van tartani a kapcsolatot a gyerekükkel, akiről lemondtak?
- Szerintem kifejezett joguk nincs, de nem is jelentkezett egyik sem. Még az alapítványoknál, ahol kifejezetten preferálják, hogy érdeklődjenek a szülőanyák, ott is 10% alatt van a telefonon érdeklődők aránya.
- Hány naposan vittétek haza a babákat?
- 13 naposan mindkettőt.
- Szerinted ma is ilyen gyorsan menne az örökbefogadás?
- Alapítványoknál ma már sorállás van. Nekünk mázlink volt nagyon.
Viszont ha valaki kicsit nagyobb gyereket is vállalna, mondjuk 2 évest, és nem zárja ki a roma gyereket sem, akkor ma is gyorsan megy. Egy ismerősöm 2 éves, nevelőszülőknél lévő tüneményes roma kislányt fogadott örökbe, és nagyon gyorsan ment neki, pedig egyedülálló.
- Tartják egymással a kapcsolatot az örökbefogadó szülők?
- Úgy tudom, vannak ilyen klubok, én nem szoktam menni. Interneten is sok ilyen fórum van. Egyébként csak nálunk, az ovis csoportban hárman is vagyunk örökbefogadó szülők.
- Vannak tipikus örökbefogadós szülői kétségek? Tudom-e majd szeretni, mit örökölhetett a vérszerinti szüleitől…
- Csak magamról tudok beszélni: a szeretem-e majd kérdés érdekes módon bennem nem merült fel, valahogy evidencia volt, főleg talán azért, mert újszülöttek voltak. A genetika kérdése már érdekesebb, de ettől sem féltem,mert hát ha a zsebtolvaj apjától "örökli" a kézügyességét, azt felhasználhatja pl. hímzésre is, az erkölcs meg nem genetikus, hanem nevelés kérdése. De ebben nyilván nem vagyok tipikus szülő, a szakmám meg a mentálhigiénés végzettségem miatt sem.
- Voltak előzetes elvárásaitok? Fiú, lány legyen, szőke-barna…
- Nem voltak, elvégre ha én szülöm, akkor sincs ilyesmi garantálva.
- Beszéltetek erről a fiúkkal? Tudják, hogy örökbefogadott babák?
- Persze. Eleve előttük beszéltünk erről mindig a játszótéren, vagy bárhol. Úgy ötéves korában a nagyobbik fiam rá is kérdezett, hogy kinek is volt ő a pocakjában. A kicsi meg mindezt végighallgatva "belenőtt" a tudásba.
- Hogy látod, hogyan fogadták?
- Ma is néha beszélnek róla, de láthatóan egyelőre nincs újabb kérdésük.
A Nagy kicsit bújósabb, sírósabb lett akkor, mondta is, hogy ő az én pocakomban szeretett volna lenni, de ettől eltekintve mára teljesen normálisan élik meg.
- És a közvetlen környezetetek? Család, barátok tekintetében egyszerűen ment?
- Igen, mindenki elfogadta, nem volt semmi gond. Az utcában is tudta mindenki, a fejmosó nénitől a zöldségesig. Megkérdezték, hogy meg fogjuk-e mondani a fiúknak, és hogy miért igen, de amikor elmagyaráztam, hogy miért, akkor megértették. Miután bármit meg lehetett tőlem kérdezni, semmi pletyka nem volt.
- Szokták mondani, hogy hasonlítanak rátok és egymásra is?
- Szokták, sapkában egyenesen ikreknek nézik őket. De azok is mondják, hogy hasonlítanak, akik ismerik a történetünket. Elvégre a mi arcunkat nézték állandóan, azt tükrözi vissza az agy - így magyarázta a gyerekorvos. Még a kutyák és gazdik is összehasonulnak sokszor, meg az öreg házaspárok is.

A témáról bővebben mesélt Zsuzsa a hallgatóknak a Tilos Rádió egyik adásában, a 10.00-11.30-as műsorsávban