A látogatói élmény fokozása érdekében weboldalunk cookie-kat használ. Az oldal további böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Elfogadom További információ
Tyukanyo.hu
Versek, mesék, receptek, gyűjtemények, listák, ünnepi ötletek, kézműves leírások tyúkanyóknak és kiscsibéknek!
www.tyukanyo.hu

Nágel Zsuzsi: Bibebábó és Léla

Igaz mese
2013. Május 15., 20:39

1.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy Bibebábó nevű őrangyal. Na jó, ne szépítsük, igazából ez idáig még senkinek sem volt az őrangyala, bár nagyon szeretett volna már az lenni.
Őrangyalkánk, kinek teljes neve Csámpásvölgyi Virágpempős Bibebábó, meglehetősen hebrencs kis teremtés volt: minden reggel ráöntötte a nektárt a ruhácskájára, folyton fordítva vette fel a cipőcskéjét, és hiába fésülködött bármilyen gondosan is, a fürtjei bizony önálló életet éltek.

Most, hogy már ismeritek Bibebábót, biztos kíváncsiak vagytok, miért is nem kapott még őrködni való gyereket. Az Őrangyal-elosztási Főtestület úgy határozott, hogy egészen addig nem tölthet be őrangyali feladatokat, amíg nem találnak neki egy ugyanolyan szeleburdi, ugri-bugri gyereket a Kerekvilágon, mint amilyen maga Bibebábó. Addig is, amíg ennek a kis porontynak a világra jöttére várt, Bibebábó szorgalmasan látogatta az Őrangyalokat Tovább-továbbtovábbképző Intézet nem-teljesen- reménytelen-eseteknek indított osztályát.
Egy szép nyár végi napon maga az igazgatónő viharzott be VBE (váratlan balesetek elhárítása) órára, karon ragadta és már húzta is maga után a meglepett kis őrangyalt. Kinyitotta a Születés Kapuját, és betuszkolta.
- Megvan, rögtön megszületik, azonnal menned kell, huss! – kiáltotta, és Bibebábó hirtelen egy kórházi szobában találta magát, ahol abban a pillanatban felsírt egy kisbaba.
- Gratulálunk anyuka, gyönyörű kislánya született. Mi legyen a neve? – szólt egy hang a kórházi ágy másik végén.
Anya feküdt az ágyon, őt kérdezték a kislánya nevéről. Anya még nem döntött, előbb látni akarta a kislányát, úgy gondolta, akkor könnyebb lesz kitalálnia a nevét. Ránézett a fekete hajú, hatalmas szemű csöppségre, és azt gondolta: "Sarolta lesz a neve, igen, ez illik rá, Sarolta."
Bibebábó nagyot ugrott mérgében.
- Még hogy Sarolta?! Ugyan már, dehogyis, a vak is látja, hogy ő Angéla, semmi saroltás sincsen benne! Angéla, és punktum!
De Anya persze nem hallotta, hiszen az őrangyalok láthatatlanok és hallhatatlanok a kerekvilági felnőttek számára.
- Tehát mi legyen a neve? –kérdezte az előbbi hang egy árnyalatnyi türelmetlenséggel. – Mit írjak a karszalagjára?
- Angéla. –csúszott ki Anya száján. Ő maga is meghökkent, hiszen ez a név eddig eszébe sem jutott, most mégis úgy tűnt, ennél tökéletesebb név nem is létezik a világon.

Bibebábó és Léla

2.

Telt, múlt az idő, a kis Angéla immár 1 éves lett. Nem folytak éppen eseménytelenül a napjai, vele mindig történt valami. Hol a hintáról esett le, hol a macskában botlott meg, egyszer pedig egyenesen egy fáról lepottyan alma találta kobakon – nyugodtan állíthatjuk, hogy bizony meglátszott, hogy egy kezdő őrangyal vigyáz rá. Igaz, nagyobb baja sosem történt, hiszen Bibebábó borzasztóan igyekezett, de ha az ember –akarom mondani, az őrangyal- folyton összekeveri a jobb és a bal kezét, akkor nem mindig tudja, hogyan is suhintson a varázspálcájával a bajok kivédésére.
- Az a baj, hogy túl hosszú neved van. Mire végigmondom vele a varázsigét, addigra már meg is történik a baj. Nem választanál magadnak valami egyszerű becenevet? – kérdezte egy nem túl jól sikerült védőbűbáj után, aminek következtében az udvaron található egyetlen pocsolyában találta magát Angéla.
A kislány elgondolkodott. Válaszolni nem volt ideje, mert Anya sietett éppen a megmentésére. A sáros lányka láttán összecsapta a két kezét. Ennyire koszos gyereket igazán nem minden nap látni.
- Ej, Angéla, bárcsak ne lennél ilyen hebrencs! – guggolt le hozzá Anya.
- Léla. – válaszolt komolyan Angéla.
Anya kérdőn nézett rá. –Léla?
- Léla. – mondta újra a kislány, és nyomatékosan magára bökött.
- Hát, ha szeretnéd… - sóhajtotta Anya, majd felkapta a csupa sár kislányt és bevitte fürödni.
Ezentúl Lélának szólították őt. És mondhatom, a védővarázslatok is eredményesebbek lettek a rövidebb névvel.

3.

Amikor Angéla - aki immár sokkal inkább hallgatott a Léla névre- 3 éves lett, Anya az ölébe vette, és komoly arccal nézett le rá. Léla megijedt. Amikor Anya ilyen arcot vág, az rendszerint azt jelentette, hogy megint szeleburdi volt, megint valamit kiöntött, eltört, elszakított, és emiatt bajba került. De most nem erről volt szó.
- Léla, holnaptól oviba fogsz járni. Lesz ott sok barátod, az óvónénik is nagyon kedvesek, jól fogod majd érezni ott magadat.
De Léla tudta, hogy nem így lesz. Ő nem akart elmenni otthonról, nem akart barátokat. Anyát akarta, és Bibebábót. Semmiféle óvónéni nem lehet olyan kedves, mint Anya, nincs az a barát, aki miatt érdemes lenne abba az óvoda-izébe járni!
Másnap egyáltalán nem akart kibújni az ágyból, de Anya szelíden kiemelte, megmosdatta, felöltöztette.
- Gyere, Léla, én is ott leszek veled az első nap az oviban. Egészen addig ott ülök, amíg csak azt nem mondod, hogy most már elmehetek.
Léla ennek nagyon megörült: ezek szerint együtt fogják kijárni az óvodát!
Az óvónénik tényleg nagyon kedvesek voltak, és a többi gyerek is úgy tűnt, szeretné, ha játszana velük. De Léla nem tágított Anya mellől sem aznap, sem másnap, sem egész héten.
A tízedik napon az addig elég kedves óvónéni odaállt Anya elé, és szigorúan összevonta a szemöldökét. Talán még a kezét is csípőre tette, de Léla ezt nem látta jól, mert elbújt Anya háta mögé.
- Ez így nem mehet tovább, el kell mennie, ránk kell bíznia a kislányát, Anyuka! 1 hétnél tovább még egy kisgyereknek sem tartott a beszoktatása!
- De hát ő nem olyan, mint más kisgyerek, neki ehhez több idő kell... – próbálta Anya elmagyarázni, de az óvónéni már tolta is kifelé az ajtón.
- Nem lesz semmi baj, Anyuka, délben jöjjön vissza!
Lélánál eltörött a mécses. Sírt reggeli előtt, pityogott evés alatt, zokogott az udvaron, itatta az egereket mese közben. Mire Anya érte jött, úgy érezte, az összes könnye kicsordult, ami csak benne lakott. Bibebábó hiába próbálta vigasztalni, Léla meg sem hallotta kis őrangyalát.
Másnap újra végigsírta a délelőttöt, harmadnap nem különben. De ekkor már Anya sem bírta tovább, együtt hüppögtek, pityeregtek óvodába menet –majd Anya gondolt egyet, felkapta kislányát, és hazáig meg sem állt vele.
- Nem megyünk többé oviba, csak akkor, ha te kéred!
És Anya be is tartotta a szavát.

4.

Az 5. szülinapján Léla nem volt boldog. Valami nagyon hiányzott neki, de nem tudta volna megmondani, mi az. Reggel felkelt, kacsalábra felvette a papucsát (nem és nem tudta megkülönböztetni, melyik való a jobb lábára és melyik a balra), próbálta hajkefével megzabolázni szanaszét álló fürtjeit (természetesen sikertelenül), majd Anyára nézett.
- Anya, azt hiszem, unatkozom. Nagyon-nagyon unatkozom. Nem lehetne, hogy megpróbáljuk újra azt az óvodás dolgot?
Anya felkapta a fejét. Nem gondolta volna, hogy valaha is elérkezik ez a nap, ezért nem is nagyon mert szólni, inkább csak bólintott, hogy de, persze, lehetne.
Így hát néhány nap múlva, amikor beköszöntött az ősz, Anya kézen fogta Lélát, és elsétáltak az oviba.
Az óvónéni még jól emlékezett rá, de úgy tűnt, cseppet sem haragudott azért, amiért eddig nem akart oviba járni. Megmutatta neki, mit hol talál, majd megkérdezte tőle, akarja-e, hogy Anya ott maradjon.
- Nem, azt hiszem, most már egyedül is boldogulok –mondta Léla, de nem lehetett túl meggyőző, mert az óvónéni visszakérdezett:
- Biztosan elboldogulsz? Tudod, pár nap múlva jönnek az új kicsik, nekik nagy szükségük lesz ránk, rájuk kell majd figyelnünk.
- Igen, jól elleszek majd –szorította meg Bibebábó kezét, de persze rajta kívül ezt senki sem látta.
Anya hazament, Léla pedig ott maradt az oviban. Már nem érezte úgy, hogy valami nagyon-nagyon hiányozna.
A következő hét elején épp a kiskonyhával játszott, amikor hangos sírás ütötte meg a fülét.
- Ő Andriska. – világosította fel Bibebábó. – Nemcsak azért sír, mert hiányzik az anyukája, hanem mert az ostoba bátyja azt mondta neki, hogy itt minden nap tökfőzeléket meg spenótot adnak ebédre, és aki nem eszi meg, azt a sarokba állítják. Márpedig Andriska utálja a tökfőzeléket meg a spenótot.
Léla nagyon megsajnálta. ,,Szegény kisfiú, micsoda gonosz testvére van!”- gondolta, majd odalépett Andriskához.
- Szia, én Léla vagyok, éppen palacsintát sütök a kiskonyhában. Van kedved velem játszani?
Andriska úgy meglepődött, hogy csuklott egy nagyot, még a sírást is abbahagyta. Léla megfogta a kezét, már vitte is a kiskonyhához.
- Mit szeretnél, mit főzzünk?
- Mindegy, csak ne tökfőzeléket meg spenótot.
Léla bólintott, és azt tanácsolta, főzzenek krumplis tésztát, ugyanis hallotta a konyhás nénit reggeli közben, amint azt mondta az óvónéninek, hogy ez lesz az ebéd. Andriska beleegyezett, hiszen szerette a krumplis tésztát, és igencsak elámult, amikor ebédre tényleg azt kapták enni, amit ők játékiból megfőztek.
Másnap is jött egy új kisgyerek. Ő nem sírt, csak bekuporodott egy sarokba, és nem mozdult onnan.
- Mi baja? – kérdezte Léla Bibebábót.
- Katicának hívják, és azért nem mozdul el a sarokból, mert az anyukája nem engedte meg neki, hogy elhozza a kedvenc babáját. Azt mondta, az oviban csak elvenné a többi gyerek. Katica most fél a többi gyerektől.
- Néha az anyák meglepően buták tudnak lenni – méltatlankodott Léla, és egy határozott lépéssel már ott is termett a kislány mellett.
- Szia, Léla vagyok, és szeretném megmutatni neked, mennyi különleges baba van ebben az oviban.
Azzal kézen fogta Katicát, és a játékbabák fekhelyéhez vezette. Volt ott sírós baba, pisilős baba, éneklős baba, járóbaba, és volt olyan baba is, aki nem tudott semmilyen kunsztot, egyszerűen csak aranyos volt.
- Hozzányúlhatok? –kérdezte Katica félénken, de Léla megnyugtatta, hogy bármelyikkel játszhat, az oviban minden baba közös, csak ebéd előtt majd vissza kell raknia a helyére.
Így ment ez egész héten. Valahányszor csak egy új kisgyerek jött, Bibebábó elmondta Lélának, mi a neve, mitől fél, mit szeret, hogyan lehetne felvidítani, Léla pedig egész nap csak az új jövevénnyel törődött. Az óvónénik nem győztek csodálkozni, mert ilyen sima beszoktatós hetük még soha, de soha nem volt. Minden kicsi boldogan, mosolyogva várta a nap végén az anyukáját.
Léla egész középsős korában, majd később nagycsoportosan is a kicsik pesztonkája maradt Bibebábó segítségével. Az óvónénik nagyon szerették a hatalmas, meleg szívéért, a gondoskodó természetéért. És senki meg nem mondta volna róla, hogy ő az a kislány, aki 3 évesen egyáltalán nem akart óvodába járni.

Címkék
Értékelés
4 / 5 (7 szavazat alapján)
Témához kapcsolódó további cikkeink
Hans Christian Andersen: A FenyőfaÁllt az erdőben egy szép, sudár kis fenyőfa. Jó helye volt: nap is érte, levegő is simogatta, idősebb társai, lucfenyők meg jegenyefenyők zúgtak körülötte. De a kisfenyőnek minden vágya az volt, hogy magasabbra nőjön; a meleg napot, az üdítő levegőt sem élvezte, s ügyet se vetett a parasztgyerekekre, akik ott jártak-keltek, fecsegtek körülötte, amikor szamócáért, málnáért mentek az erdőre.
Hans Christian Andersen: A Hóember- Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. - Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!
Eliza Beth: Az erdei manócska ajándékaZozó, az iciri-piciri erdei manó karácsonyi lázban égett. Megtudta, hogy az emberek világában ilyenkor mindenki ajándékot ad a családjának, barátainak, azoknak, akiket szeret. Idén én is megajándékozom a szeretteimet! - döntötte el. Aztán rögtön el is szontyolodott. Igen ám, de mivel lepje meg őket? Zozó, az iciri-piciri erdei manó törte apró fejecskéjét, miközben a karácsony közeledett.
Eliza Beth: Karácsonyi dallamEgy téli éjszakán lágy dallam született. Először csak halvány foszlányként motoszkált a zeneszerző fejében, majd egyre inkább felerősödött. Nem hagyta nyugodni a gazdáját, minduntalan odatolakodott a tudatába. Megzavarta az álmát, próbálta felébreszteni, ám Leoni hasra fordult és aludt tovább. Ekkor megjelent előtte teljes pompájában a dallam. Nagyzenekari kíséretet is varázsolt magának, szívet-lelket gyönyörködtető muzsikát lopott Leoni fülébe. Addig-addig duruzsolt neki, míg álmában dúdolni kezdte a dallamot.
A hozzászólások betöltése folyamatban van.

A hozzászóláshoz egy érvényes e-mail cím megadása szükséges, de ezt nem tesszük közzé. A hozzászólás maximum 255 karakterből állhat, és HTML tagek használatára nincs lehetőség benne.