Az amerikai eredetű hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték. Anyák napját Magyarországon minden évben május első vasárnapján ünnepeljük. 2010-ben május 2-án lesz Anyák napja.
Versek
Anyáknapi versek gyerekeknek 1. rész
Kisgyerekeknek való versek, ismeretlen költők tollából.
Anyáknapi versek nagyoknak 1. rész
Nagyobb gyerekeknek való versek, ismeretlen költők tollából.
Kisgyerekeknek való versek, ismeretlen költők tollából.
Nagyobb gyerekeknek való versek, ismeretlen költők tollából.
A Scrapbook.hu és a Scrapbookozz velünk e-magazin Kreatív Csapata és a Tyúkanyó.hu közösen készült az idei Anyák napjára. Tehetséges scrapbookosok olyan exklúzív képeslapokat készítettek, amelyeket elsőként a Tyúkanyó.hu weboldalon mutathatunk.Az üdvözlőkártyákat Varga Franciska, Dobos Tímea, Thurzó Katalin, Jóné Fürj Andrea és Budaházi Brigitta készítette kifejezetten a Tyúkanyó.hu Képeslapküldő szolgáltatása számára. Szerezzünk örömet együtt azoknak a személyeknek, akiknek életünket köszönhetjük! Gondoljunk rájuk és, ha van e-mail postafiókjuk, kattintsunk ide, és még ma küldjük el számukra valamelyiket a szebbnél-szebb ingyenes képeslapok közül!
Ajándék ötletek
Talpas horgolt tál
Szép és mutatós asztaldísz.
Poháralátét
Sokszor gondot okoz, mit ajándékozzunk anyukánknak, nagymamánknak, ami kicsit különbözik a megszokott meglepetésektől. Ezt az egyszerű alátétet még a legkisebbek is könnyen elkészítik, ráadásul nem okoz majd többet gondot, hogy foltot hagy a pohár az asztalon.
Ajándék ládika szalvétatechnikával
Kedves ajándék lehet ez az ékszerdoboz. Nagyon gyorsan elkészül, és apró, személyre szóló meglepetést tehetünk bele.
Mag-mandala, magkép
A legtöbb gyerek nagyon szeret alkotni. Ezzel a módszerrel a legkisebbek is hamar sikerélményhez juthatnak, mivel nagyon szép, mutatós díszeket, ajándékképeket tudnak készíteni bárkinek. Egy kép elkészítése legalább 20-30 percet vesz igénybe attól függően, hányféle magot használunk egy képhez, és mennyire bonyolult képet készítünk. Az én gyerekeim órákon keresztül szívesen ragasztanak ilyen képeket.
Hóvirág
A hóvirág a tavasz egyik első hírnöke, szemet-lelket vidító jelenség. A hóvirág a védett növényfajok közé került, így a gyűjtése, árusítása csak természetvédelmi és tudományos célból engedélyezett. Viszont az ünnepi asztal dísze lehet ez az aprócska, papírból készült hóvirág.
Festett táska
Praktikus mindennapi használati tárgy lehet ez az egyedileg festett vászon szatyor. Dekorációtól függően bárkinek jó ajándék.
Krepp-papír virág
Könnyen elkészíthető apró ajándék.
Szives kártya
Kedves meglepetés lehet egy ilyen kártya, olcsón és gyorsan elkészíthető.
Digitális ajándék Anyák napjára
Manapság ajándékot egyre inkább a személyesen adunk át. A most közelgő anyák napjára sokan nem tudnak hazautazni édesanyjukhoz, nagymamájukhoz. Nekik szeretnék segíteni pár digitálisan készült, és ily módon továbbítható ajándék-ötlettel.

Anyák napi képeslapok
Képeslappal is örömet szerezhetünk, ha a szokásos virágcsokorral együtt valami olyasmit is átnyújtunk édesanyánknak, nagymamánknak, amit ezután féltve őrizhet az éjjeli szekrénykéjén. Ha pedig épp nincs időnk erre, küldjünk számára egy elektronikus képeslapot! Mennyire meg fog lepődni, ha legközelebb kinyitja a levelesládáját! Merítsünk ötleteket cikkünkből!
Gombvirág
Sok háztartásban kallódnak szép, ámde felhasználatlan gombok - ki gondolná, hogy belőlük akár kedves virágokat is készíthetünk... Megmutatjuk, hogyan.
Szívalakú szalvétagyűrű
Ezt a fajta szalvétagyűrűt anyósomnál láttam, neki készítette el egyik unokája az óvodában Anyák napjára. Nagyon megtetszett az egyszerűsége és szépsége miatt.
Horgolt tulipánok
Tavaszváró hangulatot teremthetünk bárhol a lakásban ezzel a mutatós, gyorsan elkészülő tulipánnal.
Szívecske
A Valentin-nap nem kell, hogy drága ajándékokról szóljon. Inkább egy kis törődésről, kedveskedésről, saját készítésű meglepetésekről.
Díszített üveg képkeret
Gyorsan elkészíthető kedves ajándék bárkinek.
Anyák-napi meglepetés só-liszt gyurmából
A só-liszt gyurmát kifejezetten a kicsi kezeknek találták ki: könnyen kezelhető, bármikor előállítható, olcsó, természetbarát anyag.
Makramé karkötő
Kedves ajándék lehet nagymamáknak, anyukáknak, lánytestvéreknek, kedvenc barátnőnek ez az egyszerűen elkészíthető karkötő.
Makramé virágtartó
Kedves ajándék lehet nagymamáknak, anyukáknak lánytestvéreknek, kedvenc barátnőnek ez az egyszerűen elkészíthető virágtartó, vehetünk hozzá egy apró cserepes virágot is.
Képeslappal is örömet szerezhetünk, ha a szokásos virágcsokorral együtt valami olyasmit is átnyújtunk édesanyánknak, nagymamánknak, amit ezután féltve őrizhet az éjjeli szekrénykéjén. Ha pedig épp nincs időnk erre, küldjünk számára egy elektronikus képeslapot! Mennyire meg fog lepődni, ha legközelebb kinyitja a levelesládáját! Merítsünk ötleteket cikkünkből!
Sok háztartásban kallódnak szép, ámde felhasználatlan gombok - ki gondolná, hogy belőlük akár kedves virágokat is készíthetünk... Megmutatjuk, hogyan.
Ezt a fajta szalvétagyűrűt anyósomnál láttam, neki készítette el egyik unokája az óvodában Anyák napjára. Nagyon megtetszett az egyszerűsége és szépsége miatt.
Tavaszváró hangulatot teremthetünk bárhol a lakásban ezzel a mutatós, gyorsan elkészülő tulipánnal.
A Valentin-nap nem kell, hogy drága ajándékokról szóljon. Inkább egy kis törődésről, kedveskedésről, saját készítésű meglepetésekről.
Gyorsan elkészíthető kedves ajándék bárkinek.
A só-liszt gyurmát kifejezetten a kicsi kezeknek találták ki: könnyen kezelhető, bármikor előállítható, olcsó, természetbarát anyag.
Kedves ajándék lehet nagymamáknak, anyukáknak, lánytestvéreknek, kedvenc barátnőnek ez az egyszerűen elkészíthető karkötő.
Kedves ajándék lehet nagymamáknak, anyukáknak lánytestvéreknek, kedvenc barátnőnek ez az egyszerűen elkészíthető virágtartó, vehetünk hozzá egy apró cserepes virágot is.
Szösszenetek
Csak egy ANYA ?
Ezt a szöveget e-mailben kaptam egyik ismerősömtől mostanában, annyira meghatódtam, hogy szerettem volna mindenkinek megmutatni.

Anyák napja margójára
3 gyerekes szülőként átéltem már néhány Anyák napi műsort.