Tyukanyo.hu
Versek, mesék, receptek, gyűjtemények, listák, ünnepi ötletek, kézműves leírások tyúkanyóknak és kiscsibéknek!
www.tyukanyo.hu

Húsvéti kosárka

Nálunk mindig nagy gondot jelent, mibe is tegyük a tojásokat, hogy ne guruljanak szét az asztalon. Ez az apró, könnyen elkészíthető kosárka praktikus lehet erre a célra.
Húsvéti kosár

Szükséges anyagok:

Papírlap
Zöld krepp-papír

Szükséges eszközök:

Olló
Ragasztó
Színes rajzeszköz a díszítéshez

A mellékelt .pdf fájlban található alapmintát nyomtassuk és vágjuk ki! A vastag vonalak mellett vágjuk be a papírt, a többi vonal mentén pedig hajtogassuk meg (a legegyszerűbb vonalzó mentén). A vonalra helyezzük rá a vonalzót, és hajtsuk fel a papírt.

Kedvünk szerint díszíthetjük a középső négyzeteket. (Ragaszthatunk rá képeket, rajzzal díszíthetjük.) Segítségül innen letölthető egy húsvéti mintás kosárka.

Húsvéti kosár számozva

A díszítés elkészülte után azt a két négyzetet, aminek a sarkában egyes szám szerepel, összeillesztjük a sarkoknál és összeragasztjuk, majd a két kettessel ugyanígy járunk el.

Vágjunk egy 2 cm széles és 30 cm hosszú csíkot a kosárka fülének. Ezt a csíkot is kedvünkre díszíthetjük. Az elkészült csíkot az összeragasztott sarok közötti négyzettel a kosárhoz rögzítjük. Zöld krepp-papírból füvet vágunk, ezt tesszük a kosár aljára.

Nehézségi fok:
könnyű, kisgyerekeknek is ajánlott felnőtt felügyelete mellett.

 
2007. Március 30., 18:51
Értékelés
3 / 5 (54 szavazat alapján)