Szanyi Alma Málna: Medvecukorbokor

Ha belelapozunk, 2 dolog rögtön szembetűnik: a történetek hossza és az illusztrációk. A történetek rövidek, nincsenek túlkombinálva, túlmagyarázva. Egy-egy életképet mutatnak meg, mindegyik egy röpke pillanat a 6 (igen, hat) gyerekes család életéből, ahol mindig történik valakivel valami, mindig van miről beszélni –és ki tudná jobban szavakkal kifejezni a világ furcsaságait, mint a gyerekek? Alma, az anya saját érzéseit is papírra veti, és teszi mindezt gyereki rácsodálkozással, töretlen életkedvvel, léleksimogató bájjal. Az illusztrációkat a gyerekek készítették, és meg kell mondjam, én magam nagy rajongója vagyok a gyerekrajzoknak. Még nem a tanult, rutinossá vált formák uralják a lapot, minden vonal egyedi és megismételhetetlen. Kár, hogy később "megtanulunk" rajzolni, és elveszítjük ezt a könnyedséget és természetességet.

Ízelítőül öninterjú a kötet végéről:
Ő - Hogy bírod energiával? Erre igazán kíváncsi lennék!
Én: - Úgy, hogy Miki egér totál vidáman minden reggel táncra kér engem.
Ő.: - Huh! Erre nem számítottam! Szóval, ha jól értem, totál zakkant vagy! Jó lesz vigyázni veled!
Én: - :)))))))))))
Ő.: - Ez nem válasz! Igaz vagy sem? Mi mozgat, hogy ne fáradj el, ne legyen eleged mindenből? Ezt komolyan tudni szeretném!
Én: - Igaz, hát persze!
Most komolyan, ez az egyik titok, hogy hajnalban, ébredéskor a mobilomból Miki egér tréfás hangon énekel nekem reggelente, valóban táncra invitál, kéri, hogy mókázzak vele.
Ez rögtön megadja az alaphangulatot, nincs mese. Illetve dehogy is nincs, nagyon is van, még szép, hogy igen!
Szóval a mesével kezdődik minden. Mégpedig éppen ennél fogva folytatódik tovább mesésen.
Nincs idő töprengésre, magukkal ragadnak, sodornak az események.

A könyv szerzőjének blogja elérhető itt.